A
Hammond
orgona
Ennek az 1930-as évek “csúcs technológiájával” készített hangszernek egy sikeres amerikai mérnök-feltaláló, órás-mester volt az alkotója: Laurens Hammond (1895 – 1973). Sok technikai újdonság fűződik a nevéhez, de nekünk zeneszerető embereknek az általa kitalált orgona áll a legközelebb a szívünkhöz. Körültekintő tervezés után, sok új ötlettel, technikai megoldással – amit ma is csodálunk – megalkotta a Hammond © orgonát. A sípos orgonák építése már akkor is jelentős összegre rúgott, amit a templomok fenntartói nem mindíg tudtak kifizetni. L. Hammond orgonája lényegesen kevesebbe került egy hagyományos orgonánál így semmi akadálya nem volt az elterjedésének.
Nem sokkal a piacra kerülése után a zenészek is felfigyeltek a hangszerre. Elkezdődött az orgona zenei karrierje. Eleinte önmagában, Hammond által készített hangsugárzókkal szólalt meg, de ezzel szinte egy időben megjelent Donald Leslie a maga különleges forgó hangsugárzójával, a zenészek pedig ezzel használták az orgonát. Így alakult ki a jellegzetes Hammond hangzás. Ez volt egyúttal a világsiker záloga is. Az orgona és a Leslie együtt – verhetetlen a mai napig is. Szinte minden típusú Hammond orgona gyárilag előkészített a Leslie-vel való összekapcsolódásra (kevés kivétellel). Vannak típusok, melyek önállóan nem is képesek megszólalni, csak Leslie-vel.
Ezt a hangszert, ( Hammond B3 ) kézi megmunkálással sok ember, – sok szakma: asztalosok, fémmunkások, mérnökök, műszerészek, – fáradságos munkával hozták létre. Nem “tömeg termék” még akkor sem, ha jelentős mennyiséget készítettek belőle az Államokban és itt Európában is. Sokan állítják: “Lelke van” hiszen az a sok közreműködő szakember lelke “rezgése” akik szeretettel és nagy hozzáértéssel készítették benne van minden hangszerben.
A Hammond orgona több kiemelkedő tehetségű zenész pályáját határozta meg. Egyik közülük Jon Lord, a Deep Purple zenekar egyik alapítója, aki sajátos klasszikus zenei elemekkel átszőtt rock orgonálásával iskolát teremtett.
Forrás: Hargitai Gábor