Zenével
a
gyerekekért
2023.07.29-én Szegeden a Horthy csónakház szabadtéri színpadán rendeztük meg első jótékonysági családi napunkat. A rendezvénnyel a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány munkáját támogattuk. A sok lelkes felajánlónak hála sikeres volt a kezdeményezésünk, így jó érzéssel zárhattuk a fárasztó, de tartalmas napot. A fellépő vendégek: a Habakuk zenekar, a Simple Blues Band, Köteles Róbert, Prekop Győző, a Pálikó Lujza Tánciskola táncosai és a Blues 4 You Band is produkciójukat ajánlották fel a nemes ügy támogatására.
A délelőtt folyamán a Habakuk zenekar mozgatta meg hangulatos műsorával a gyermekeket. A kisebbek és nagyobbak lelkesen énekeltek és táncoltak Ágival és Petivel. Utánuk a Pálinkó Lujza tánciskola versenyzői kápráztatták el a nézőket, standard és latin amerikai táncbemutatóval.
Rendkívül hálásak vagyunk berettyóújfalui barátainknak, a Simple Blues Bandnek, hogy elfogadták a meghívásunkat és egy igazán nemes ügy mellé álltak. Zenéjükkel, hangszeres tudásukkal mint mindig most is lenyűgöztek bennünket és természetesen a közönséget is.
Néhány szám erejéig csatlakozott hozzájuk Prekop Győző szájharmonikás, ezzel is színesítve a produkciót. Az ő játékát is nagy élmény volt hallani!
Hogy teljes legyen az öröm, Janót is kölcsönadtuk egy kis időre, de szerencsére visszakaptuk a koncert végén. :)
A két zenekar közötti átállás idejében Plesi ragadta meg a mikrofont és nagyon érzékletes kis ismertetőt produkált a jelenlévőknek a bluesról, mint szinte minden rock és pop zene alapjáról.
Szavait hallgatva egyértelművé vált, hogy miért nevezik őt Dr. Rocknak.
Ezután mi is zenéltünk egy kicsit és nagy örömünkre Köteles Robi is csatlakozott hozzánk, úgyhogy szájharmonikájával még teljesebb lett a "blues feeling". Mindig nagy élmény együtt játszani vele!
Flóráról pedig mi mást lehet mondani? Csodálatos énekes és gyönyörű! Ennyi...
Akik támogattak minket, hogy mindez létre jöhessen és hogy ez az apró segítség eljuthasson a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványnak:
A kitűnő képekért külön köszönet Hegyeshalmi Zoltánnak!